Budapesten számos híres ember született, akiről az egész világ beszél. Közülük az egyik Kvassay Jenő, a tehetséges mérnök. Magyarország fővárosában hidat, utat és még egy zsilipet is elneveztek róla. Ez a vízügyi szakember sokat tett a Duna szabályozásáért – írja a budapest.name.
Budapest árvízvédelme
A 19. század végén és a 20. század elején Magyarországon jelentős munkákat végeztek a folyószabályozás és az árvízi következmények felszámolása terén. Sikerült megvédeni a víztől mintegy kétmillió hektár földet. Budapest sem volt kivétel, itt is új létesítményeket építettek és meghatározott intézkedéseket hoztak az árvízi biztonság érdekében. Ezek között szerepelt a Duna medrének szűkítése nemcsak a gátak építésével, hanem azzal is, hogy elválasztották a folyó fő ágától a Csepel-sziget körüli mellékágat. Kezdetben a problémát egy olyan gát segítségével oldották meg, amely teljesen elzárta a folyót a mai Gubacsi híd helyén. Hamarosan azonban új gondok jelentkeztek: a Soroksári-Duna-ág nem lett hajózható, eliszaposodott és a fertőzések melegágyává vált.
A 20. század utolsó két évtizedében a magyar vízügyi igazgatás élén egy olyan ember állt, aki országos és távlatos célokat látott maga előtt: ő volt Kvassay Jenő. Irányításával felújították a Soroksári-Duna-ágat, és újra életre keltették azzal, hogy lebontották a régi partvédelmet. 1910-ben új zsilip építése kezdődött a Csepel-sziget északi csúcsán, így újra élő és hajózható ággá vált a Soroksári-Duna. Kvassay közreműködésével itt egy kis vízerőművet is építettek.
Kvassay Jenő hozzájárulása Budapest vízi útjainak fejlesztéséhez
A Műegyetem (ma Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem) elvégzése után Kvassay Jenő külföldön folytatta tanulmányait. 1878-ban hazatért, és megbízták a Kultúrmérnöki Intézmény szervezésével és vezetésével. 1889-ben az Országos Vízépítési és Talajjavítási Hivatal, majd 1899-ben az Országos Vízépítési Igazgatóság vezetője lett.
A 20. század elején Kvassay egyre inkább a belvízi utak fejlesztésére összpontosított. Jelentős technikai és diplomáciai lépéseket tett azért, hogy Budapest a Duna nemzetközi vízi útjának központjává váljon. Ennek érdekében létrehozott egy új állandó kikötőt, amely később Csepeli Szabadkikötőként vált ismertté. 1916-ban Kvassay javasolta a dunai hajózás megkezdését.
Ha egyik nagy projektjét megvalósították volna, Budapest alapvetően átalakult volna. 1912-es értekezésében Kvassay egy Pest körüli hajózási csatorna tervét dolgozta ki, amely sokkal távolabbra nyúlt volna a városközponttól, mint az 1860-as években népszerű Reiter-projekt.
Kvassay elképzelése két csatorna megépítésére irányult. Az első a Soroksári-Duna-ágat a Gubacsi híd közelében indította volna, és a Duna–Tisza-csatorna fő hajózási ágává vált volna. Ehhez egy második ág csatlakozott volna a mai Pestszentlőrinc környékén, elkerülve a várost, és a Dunától a Margit-sziget fölött indulva nagyjából a Rákos-patak vonalát követte volna délkeleti irányban. Kvassay tervében a Budapestet körülölelő csatorna hossza 17,5 kilométer lett volna, a Duna–Tisza-csatorna, amely a csomópontig vezetett, további 11 kilométert tett volna ki. Ez összesen 28,5 km. A Soroksári-Duna-ágtól a két ág összefolyásáig, amely ténylegesen a Rákos-patak vízválasztóját képezi, 34 méteres emelkedést tervezett a vízi úton. Ennek megvalósításához 9 zsilip építésére lett volna szükség.
Kvassay a projekt költségét 30 millió koronára becsülte, amely nem tartalmazza a kisajátítások költségeit. A projekt megvalósítását az első világháború akadályozta meg. 1919-ben Kvassay, aki súlyos betegségben szenvedett, visszavonult és elhunyt.