A Magyar Természettudományi Múzeum története nem csupán ásványgyűjteményekről, dinoszauruszcsontokról vagy ritka rovarokat bemutató vitrinekről szól. Ez egy kétszáz éves út krónikája, amelyben összefonódtak a tudományos ambíciók, a nemzeti eszme és azok a drámai események, amelyek kis híján évtizedek munkáját semmisítették meg.
Egy arisztokrata család magángyűjteményéből indulva a múzeum átvészelte a tudomány gyors fejlődésének korszakát, a saját épület nélküli éveket és egy olyan katasztrófát is, amely állományának jelentős részét elpusztította. Végül a régió egyik legnagyobb tudományos központjává vált, ahol ma már nemcsak Magyarország természetét, hanem az egész bolygó biológiai sokféleségét kutatják.
Az ötlet születése: egy adomány, amely nemzeti szimbólummá vált
A Magyar Nemzeti Múzeumot méltán tartják az ország első múzeumának – megalapítása pedig közvetlenül gróf Széchényi Ferenc nevéhez fűződik. 1802-ben könyv-, kézirat- és ritkasággyűjteményét a nemzetnek adományozta, ezzel lefektetve a jövőbeli múzeumi állomány alapjait. Ez a lépés nem csupán nagylelkű gesztus volt, hanem egy tágabb koncepció része is: egy nemzeti tudás- és kulturális központ létrehozása.
A természettudományi gyűjteményeket azonban felesége, gróf Festetics Julianna alapozta meg. 1803-ban értékes magyarországi ásványgyűjteményt ajándékozott a múzeumnak, amely a későbbi Magyar Természettudományi Múzeum alapkövévé vált.
Széchényi példája ragadósnak bizonyult. A következő évtizedekben a múzeum gyűjteménye nemcsak arisztokraták, hanem a társadalom szélesebb rétegeinek felajánlásai révén is gyarapodott. Így alakult ki fokozatosan egy korában egyedülálló modell: a múzeum mint a nemzet közös ügye.
Ebben a közegben kezdtek megjelenni az első természettudományi gyűjtemények – ásványok, növények és zoológiai példányok. Bár ekkor még nem különültek el önálló intézménybe, már akkor látszott: a természet tanulmányozása nemcsak megőrzést, hanem rendszerezett tudományos kutatást is igényel. Így született meg a Nemzeti Múzeum keretein belül az, ami később Magyar Természettudományi Múzeumként vált ismertté.
Múzeum otthon nélkül: a helykeresés és az első válságok
A gyűjtemények gyors gyarapodása ellenére a múzeumnak hosszú ideig nem volt saját épülete. A műtárgyakat ideiglenes helyiségekben helyezték el, a gyűjtemény nagy részét pedig az egyetem régi épületében tárolták. A helyzet évről évre nehezebbé vált: az állomány nőtt, a tárolási körülmények viszont távolról sem voltak ideálisak.
A probléma nemcsak a helyhiányban, hanem a biztonsági kérdésekben is rejlett. A 19. század elején, a napóleoni háborúk idején komolyan felmerült a gyűjtemények védettebb helyre, például a komáromi erődbe történő átszállítása. Fennállt a félelem, hogy Pest, mint nyílt város, nem tudja megvédeni a kulturális értékeket egy esetleges hadi fenyegetés esetén.
Párhuzamosan keresték a telket egy önálló épület felépítéséhez. 1813-ban az állam területet vásárolt gróf Batthyány Antaltól. Akkoriban ez a város széle volt – olyannyira távoli környék, hogy ott még lucernát termesztettek. A gyűjteményeket az ezen a területen álló szerény épületekbe szállították át, de már akkor egyértelmű volt: ez csak ideiglenes megoldás.
A helyzet csak az 1830-as években változott meg. Az 1832–1836-os országgyűlés az akkori időkben hatalmas összeget, 500 000 forintot különített el a múzeum teljes értékű épületének felépítésére. Figyelemre méltó, hogy ezeket a forrásokat kizárólag a nemesség adományaiból gyűjtötték össze, amely réteg egyébként mentesült az adófizetés alól.
Az építkezés 1837-ben kezdődött Pollack Mihály építész vezetésével, a terveket pedig még a bécsi akadémia is jóváhagyta. Ezzel lezárult a múzeum történetének első, legbizonytalanabb szakasza – az az időszak, amikor a gyűjtemény már létezett, de még nem volt saját otthona.
Otthon a tudománynak: az építkezés és az új kulturális környezet kialakulása
A saját épület felépítéséről szóló döntés nemcsak a Magyar Nemzeti Múzeum, hanem az ország egész tudományos és kulturális élete számára fordulópontot jelentett. Már 1837. június 22-én megkezdődtek az első talaj-előkészítési munkálatok, július 3-án pedig az építők hozzáfogtak az alapozáshoz. A munkálatok folyamatosak voltak, mivel az építőanyagokat előre a helyszínre szállították, ami lehetővé tette a gyors ütemű haladást.
Az 1840-es évek közepére az építkezés olyan szakaszba ért, hogy a múzeum már képes volt nagyobb gyűjtemények befogadására. 1846-ban ide került Pyrker János László érsek festészeti gyűjteménye, ami fontos próbatétel volt az új terek számára, és megerősítette azok alkalmasságát.
Az építkezés 1847-ben fejeződött be, és a Múzeum körúti épület ettől kezdve Pest egyik szimbólumává vált. A környék azonban még sokáig szerény maradt: a múzeumkertet csak részben alakították ki, a város felől vaskerítés, a többi oldalról pedig egyszerű deszkakerítés határolta. Mellette földszintes házak álltak, és a negyed összképe jellegtelen maradt.
Később a város ezen része változni kezdett. A 19. század második felében a múzeum körül újabb fontos épületek jelentek meg. 1865-ben felépült a közelben a régi képviselőház (ma az Olasz Kultúrintézet a Bródy Sándor utcában), valamint sorra épültek a főúri rezidenciák, amelyek közül kiemelkedett a Festetics-palota.
A múzeum fokozatosan a város kialakuló kulturális zónájának központjába került. A saját épület nemcsak a gyűjtemények stabil tárolását biztosította, hanem a rendszerezett tudományos munka feltételeit is megteremtette. Ez a szakasz fontos átmenetet jelentett a szétszórt gyűjteményektől a Magyar Természettudományi Múzeum mint önálló tudományos intézmény létrejötte felé.
A tudomány szétválása: út a természettudományi gyűjtemények önállóságához
A 19. század végén a Magyar Nemzeti Múzeum új realitással szembesült: természettudományi gyűjteményei olyan gyorsan nőttek, hogy egyetlen struktúrán belül kezelni őket egyre nehezebb feladattá vált. 1869-ben Pulszky Ferencet nevezték ki a múzeum igazgatójává, és az ő vezetése alatt merült fel a tudományos állomány szétválasztásának kérdése.
Már 1870-ben sor került a kulcsfontosságú eseményre: a természetrajzi gyűjteményt önálló osztályokra osztották: állattani, ásvány-őslénytani és növénytani osztályra. Ez a döntés mérföldkő volt a jövőbeli Magyar Természettudományi Múzeum kialakulásához vezető úton, bár formailag még a nemzeti múzeum része maradt.
Ebben az időszakban a múzeum munkatársai hatalmas munkát fektettek a tudomány fejlesztésébe. Frivaldszky Imre és Petényi Salamon János az állattan fejlődésében játszottak meghatározó szerepet, Jónás József az ásványtan területén dolgozott, Sadler József pedig a botanikához járult hozzá. Kutatásaik megteremtették a gyűjtemények további növekedésének tudományos alapjait.
Az osztályokra bontás után a múzeum fejlődése felgyorsult. Nőtt a szakemberek száma, és a tudományos munka léptéke is jelentősen bővült. Magyarország ezeréves fennállásának ünnepére, 1896-ra a természettudományi gyűjtemények már mintegy egymillió tárgyat számláltak. A tudományos fellendülés fontos szimbóluma volt a Herman Ottó által 1877-ben alapított Természetrajzi Füzetek című szakfolyóirat, amely megerősítette a múzeum kutatóközponti státuszát.
A gyűjtemények rohamos gyarapodása azonban gyorsan újabb problémához, a krónikus helyhiányhoz vezetett. A műtárgyakat a város különböző intézményeiben kezdték elhelyezni. Az ipartörténeti és technológiai gyűjtemények egy részét a József Műegyetemnek és az Iparegyesületnek adták át. Egyes régészeti és néprajzi anyagokat az 1873-ban megnyílt Iparművészeti Múzeumba szállítottak.
A növénytani gyűjtemények szintén többször váltottak helyet: kezdetben bérelt lakásokban, majd a Magyar Tudományos Akadémia épületében kaptak helyet. Ennek ellenére az állattani és ásványtani állomány továbbra is lendületesen nőtt. 1902-re már csak az állattani gyűjtemény megközelítette az egymillió példányt, ami a régi infrastruktúrában való további tárolást szinte lehetetlenné tette.
A gyűjtemények kezelésének rendezésére tett kísérletek az 1922-es úgynevezett Gyűjteményegyetem – az állami gyűjteményeket egyesítő struktúra – létrehozásához vezettek. A múzeum valódi függetlensége azonban csak 1933-ban kezdett formálódni, amikor a Magyar Természettudományi Múzeum részleges autonómiát kapott a nemzeti múzeum keretein belül. Első főigazgatója Ernyei József lett.
A helyhiány ennek ellenére megmaradt. Az 1920-as és 1930-as években az állattani gyűjtemény kénytelen volt ideiglenesen elhagyni a múzeum épületét. Különböző helyiségekbe, többek között a Szentkirályi utcába költöztették. Csak a Horváth Géza vezetésével Budapesten megrendezett 1927-es Nemzetközi Zoológiai Kongresszus után kapott a gyűjtemény állandó helyet a Baross utcai épületben, amely eredetileg szintén nem múzeumi célokra készült.
A múzeum a második világháború alatt és után
A második világháború kezdetére a Magyar Természettudományi Múzeum már óriási tudományos állománnyal rendelkezett. Csak a rovargyűjtemény mintegy hárommillió példányt számlált, amivel Európa egyik legnagyobbja volt. Ez az időszak azonban a múzeum történetének egyik legsúlyosabb periódusává vált, amikor évtizedek tudományos munkája került a megsemmisülés szélére.
1944–1945-ben a front közeledtével a Növénytár legértékesebb példányait a váhartyáni és az alsópetényi Andrássy-birtokra menekítették. Az intézkedések ellenére az evakuálás tragédiába torkollott: a gyűjtemények jelentős része elveszett vagy megsemmisült. A Magyar Tudományos Akadémia épületében maradt példányok kevésbé károsodtak, de a veszteségek így is jelentősek voltak.
A háború után hosszú helyreállítási folyamat kezdődött. 1951-ben a Növénytárat a Városligetben található Vajdahunyad várában helyezték el, de ez a megoldás ideiglenesnek bizonyult – 1979-ben a gyűjteményt ismét költöztetni kellett. Később a Könyves Kálmán körúton, a Széchenyi István Gimnázium épületében kaptak helyet.
Ezzel párhuzamosan fejlődött az intézményi struktúra is. A háború után létrehozták az Embertani Tárat, amelynek első igazgatója Nemeskéri János lett. 1957-ben az archívum a Bajza utcai egykori Jókai–Festetics-villába költözött, ahol a 20. század végéig maradt.
A pusztítás ellenére a háború utáni évtizedek az aktív tudományos újjászületés időszakát jelentették. Az 1940-es évek végétől és az 1950-es években Magyarországon intenzív növénytani és állattani kutatások indultak újra, amelyekben nemcsak a múzeumi dolgozók, hanem egyetemi és tudományos intézmények is részt vettek. Magyarország faunájának kutatása fokozatosan országos tudományos programmá vált.
Még súlyosabb csapás érte a múzeumot az 1956-os forradalom idején. Októberben és novemberben a Baross utcai épületet, ahol akkoriban az állattani állomány jelentős részét őrizték, tüzérségi találat érte. A tűzvész következtében mintegy 100 000 tudományos kiadvány és több tízezer műtárgy semmisült meg, köztük körülbelül 36 000 madárpreparátum és több mint 13 000 hal-, kétéltű- és hüllőpéldány. Az ásványtani és őslénytani gyűjtemények is károkat szenvedtek.
A modern gyűjtemények és a múzeum jelentősége a tudományos világban
A 2020-as években a Magyar Természettudományi Múzeum a régió egyik legnagyobb tudományos központja, gyűjteményei pedig Közép-Európa legjelentősebb természetrajzi állományai közé tartoznak. Az összesített gyűjtemény nagyságát körülbelül 11,5 millió egységre becsülik, ami a természetről szóló tudás szisztematikus felhalmozásának több mint kétszáz éves történetét tükrözi.
A múzeum állománya a természettudományok szinte minden kulcsfontosságú területét lefedi: ásványtant, kőzettant, őslénytant, földtant, növénytant, állattani és embertant. Ezen irányzatok mindegyike önálló tudományos blokként alakult ki, saját történettel és kutatási hagyományokkal.
A legnagyobb részt az állattani gyűjtemény teszi ki – mintegy 8 millió objektummal, beleértve a rovarokat, a gerinces állatokat és a világ minden tájáról származó expedíciós anyagokat. Hasonlóan jelentős a növénytani gyűjtemény, mintegy 2 millió herbáriumi példánnyal. Az őslénytani, ásványtani és embertani tárak teszik teljessé az összképet, átfogó képet nyújtva a Föld és az ember fejlődéséről.
A gyűjtemények földrajzi kiterjedése globális – a Kárpát-medencétől Afrikán, Ázsián és Amerikán át egészen Óceániáig terjed. Ez a lépték a több évtizedes expedíciós tevékenység eredménye, amely különösen a 20. század második felében volt intenzív.
Így a Magyar Természettudományi Múzeum modern gyűjteményei nem csupán kiállítási tárgyak együttesei, hanem egy világszínvonalú, szisztematikus tudományos bázist alkotnak, amely a természet és a tudomány történetét egyetlen egységes képbe foglalja össze.
Források:
- https://www.nhmus.hu/muzeumtortenet/
- https://www.budapestinfo.hu/hu/magyar-termeszettudomanyi-muzeum
- https://kirandulastippek.hu/budapest/magyar-termeszettudomanyi-muzeum
- https://pestbuda.hu/cikk/20220624_a_nemzeti_muzeum_epitesenek_kezdete_185_eve_volt_az_elso_kapavagas
- https://www.termvil.hu/archiv/tv9702/muzeum.html
- https://ujkor.hu/content/a-magyar-termeszettudomanyi-muzeum-tragediaja-1956-ban