Az „Ikarus” gyár egykor Magyarország ipari óriása volt. A 20. század második felében az innovatív buszok vezető gyártójává vált, melyeket világszerte használtak. A történetéről és fejlődéséről részletesebben a budapest.name oldalon olvashat.
Kezdetben egy kocsigyártó műhely volt
1895-ben Imre és Zsigmond Uhri testvérek Budapesten megnyitották kis műhelyüket, amely kocsigyártással és azok kisebb javításával foglalkozott. A gyorsan fejlődő városban a vállalkozás hamar népszerűvé vált. Miután elegendő tőkét halmoztak fel, Uhriék több új műhelyt nyitottak, profiljuk pedig kibővült a teherautók javítására. Az első világháború után megkezdődött a járműkarosszériák és pótkocsik gyártása. 1924-ben Uhriék gyárai pótkocsikat gyártottak a „MAV” számára. Már egy évvel később elkezdődött a buszok fejlesztése és gyártása Budapesten. Az akkori járművek még mindig elegáns kocsikra emlékeztettek. 1927-1928-ban 60 teherautó karosszériát gyártottak. A budapesti gyár ekkor már számos európai vállalattól kapott nagy megrendeléseket.
A gazdasági válság leállította a gyár fejlődését. 1930-ban a fő megrendelők, mint például a „MAV”, felfüggesztették az új járművek beszerzését. A termelést a gyermekek és rokonok pénzügyi támogatásával sikerült folytatni. 1933-ban a gyár „Uhri Testvérek Autókarosseria és Járműgyár” néven működött. 1935-től újra lendületet kapott a fejlődés: 47 platós járművet, 11 furgont, 2 pótkocsit és 7 kabint gyártottak. A következő évben 50 alvázas busz gyártására kaptak megrendelést, elsősorban a budapesti közüzemi vállalatok vásárolták meg a „Uhri Testvérek Autókarosseria és Járműgyár” termékeit.
1938-ban az „Uhri Testvérek Autókarosseria és Járműgyár” megépítette az első fém karosszériás buszát, majd 1940-ben egy villamost is.
Az „Ikarus” alapítása, törekvés a környezetvédelemre
A második világháború új lendületet adott a hazai buszgyártásnak. A hadsereg nagy megrendelései új típusú járművek gyártásához vezettek: járőr- és parancsnoki járművek, pótkocsik és teherautók készültek. 1948-ban az „Uhri Testvérek Autókarosseria és Járműgyár”-at államosították, majd 1949-ben két vállalattal összevonták. Így jött létre az „Ikarus Karosseria és Járműgyár”, amely később világviszonylatban is jelentős szereplővé vált.
Az „Ikarus Karosseria és Járműgyár” első éveiben belpiaci buszokat fejlesztettek, például a világ egyik első önhordó karosszériás modelljét. Az Tr 3.5 modell 17 ülő- és 23 állóhelyes volt, és kis kapacitása miatt hamar népszerűvé vált Budapesten.
1951-ben az „Ikarus Karosseria és Járműgyár” városi és távolsági buszokat gyártott. Az első változat 20 ülő- és 20 állóhellyel, valamint elektromos ajtókkal rendelkezett. A távolsági változat 30 ülőhelyet és egy ajtót tartalmazott. Külföldi megrendelők között szerepelt Csehszlovákia, Törökország, Bulgária és más országok. A belső piacon főként a „MÁVAUT” és a „Budapest Bus Company” rendelte meg ezeket. 1963-ban a „General Mechanical Machine Factory”-t egyesítették az „Ikarus Karosseria és Járműgyár”-ral.
Az 1960-as évek második felében 200 univerzális buszmodellt fejlesztettek. 1967-ben bemutatták Budapesten az Ikarus 250 távolsági buszt, amely a 200-as sorozat első darabja volt. A járművet Finta László tervezte, és számos rangos díjat nyert.
Az 1990-es évek elején a budapesti közlekedési vállalat környezetbarát buszokat tervezett beszerezni, és ezért pályázatot hirdetett. Az „Ikarus” nyerte a pályázatot, így a gyár 90 kis méretű, 7,3 méter hosszú és 2,3 méter széles buszt szállított a városnak, melyek mindegyikében 46 ülőhely volt. Ezek a járművek dízelmotorral voltak felszerelve, amely megfelelt az Euró1 környezetvédelmi normáknak és szabványoknak. Így ezek az új buszok környezetbarátok voltak.
Az 1990-es évek közepén az „Ikarus Karosseria és Járműgyár” csődbe ment. Az új járművek összeszereléséhez szükséges alkatrészek hiánya további problémákat okozott, ami a gyártás leállásához vezetett. A vezetőségváltás lehetőséget adott a vállalatnak a válságból való kilábalásra, ám 2007-ben a gyárat bezárták a veszteségesség miatt.