Budapesten alapításától fogva számos gyár működött, amelyek mind hozzájárultak a város ipari fejlődéséhez. Az egyik vezető ezek közül Ignác Schlick kohászati gyára volt, ahol vas szerkezeteket készítettek számos épület számára. A vállalat történetéről és fejlődéséről részletesebben a budapest.name. oldalon olvashat.
Az öntödék nagyura
Ignác Schlick 1821. április 13-án született Pesten. Édesapja egy nagy bádogosműhelyt birtokolt a Vízivárosban. Miután megtanulta a rézöntés mesterségét, Schlick a kor szokásainak megfelelően európai körútra indult, Franciaországba, Németországba és Svájcba látogatott. 1843-ban tért haza, és édesapja segítségével saját vas- és fémöntödét alapított a mai Clark Ádám téren.
1844-ben vasöntödét nyitott, amely öntöttvas és bronz termékeket gyártott a Két utcában (ma Lónyay utca) Ferencvárosban. 1850-ben kinevezték az óbudai hajógyár öntödéjének vezetőjévé. Néhány év alatt elegendő tőkét gyűjtött, így újra vasöntödét nyitott a Vízivárosban, a Fő utcában, megalapítva saját vállalkozását.
A kohászati gyár megalakulása és fejlődése
A budai létesítmény hamarosan kicsinek bizonyult a sikeres vállalkozás számára, amely egyre több megrendelést kapott. Ezért az üzem kénytelen volt a Terézvárosban, a Gyár utcába költözni. Ekkor a vállalat korlátokat, balkon tartókat, vasoszlopokat és konzolokat gyártott. Ezen kívül mezőgazdasági és malomipari gépek alkatrészeit is előállította. 1866-ban Ignác az Magyar Mérnöki Egyesület egyik alapítója lett. Schlick 1868. december 23-án elhunyt, és a vállalatot veje, Frigyes Langenfeld vette át. 1869-ben átalakította a céget „Schlick Vasöntöde és Gépgyár Rt.” néven működő részvénytársasággá, amelynek alaptőkéje 500 000 forint volt.
A cég 1873-ban a bécsi világkiállításon több díjat is elnyert, ami után termékskálája tovább bővült. Ekkor kezdett a gyár nagy vas szerkezeteket, hidakat, kazánokat és szivattyúkat gyártani. Érdemes megemlíteni, hogy a Nyugati pályaudvar homlokzatait is a Schlick gyárban készítették.
1883-ban a gyárat több lépésben áthelyezték a Külső Váci úton található 23 000 négyzetméteres területre. 1887-ben Frigyes Langenfeld átadta a vállalat vezetését a gyár alapítójának fiának, Béla Schlicknek, aki haláláig vezette a gyárat.
Pest és Buda 1873-as egyesítése után a város gyors fejlődésnek indult, a gyár megrendelései pedig növekedtek, és számos középület vas elemei itt készültek.
1892-től a gyár villamosokat kezdett gyártani, és 1915-re körülbelül 800 villamos kocsit és több mint 400 pótkocsit készített. Különböző személy- és tehervagon típusokat gyártott a Magyar Királyi Államvasutak számára. A Petőfi híd lábánál Ferencvárosban található, 1883-ban megnyitott elevátor biztosította 250 000 búshél gabona tárolását és kirakodását. Az egyedülálló berendezést a „Schlick” gyár készítette. Az elevátort téglából és vasból építették, ezért magas tűzbiztonsággal rendelkezett. A silók vasbeton oszlopokon nyugodtak, amelyek 300 tonnás terhelést bírtak el 20 méteres magasságban. Ez a mérnöki találmány egyedülálló volt Európában.
A „Schlick” gyár kora véget ér, és környezeti hatása
A vállalat részvénytőkéje az 1910-es évek elején elérte a 4 millió koronát. A gyárban 2000 képzett munkás dolgozott. 1912-ben a vállalat egyesült a „Nicholson Gépgyár Rt.”-vel, így területe 30 000 négyzetméterre nőtt. Az új szervezet profiljába a hajógyártás is bekerült.
Az első világháború utáni események új helyzetet teremtettek a fekete kohászat és a gépgyártás számára. A piac szűkült, míg a gépgyárak kapacitása növekedett, és kihasználatlanul maradt. Az 1927-es csőd elkerülése érdekében a „Schlick-Nicholson” gyár csatlakozott a „Ganz és Társa Danubius Rt.”-hez. Ezzel véget ért a legendás gyár története, amely nagy szerepet játszott Budapest fejlődésében.
A gyár működése során jelentős környezeti károkat okozott. Nemcsak a talajt, hanem a talajvizet is szennyezte vegyi anyagokkal, olajokkal. Ezen kívül a berendezései működés közben erős zajt és rezgést bocsátottak ki.