János Balogh — magyar ökológus, zoológus, Kossuth-díjas és Corvin-lánccal kitüntetett tudós. Óriási hozzájárulást tett az ökológia védelméért, és elsőként mutatott rá bolygónk múltjának és jelenének működésével kapcsolatos problémákra. Munkájáról és elért eredményeiről részletesen olvashatunk a budapest.name oldalon.
Gyermekkor nehézségekkel
János 1913. február 19-én született a Máramaros megyei Lonkán, amely akkor még Magyarországhoz tartozott. Hét éves korában elvesztette szüleit, és anyai nagyszülei nevelték fel. Az általános iskola negyedik osztályának befejezése után Budapestre került egy protestáns árvaházba, majd a „Budapest-Fasori” evangélikus gimnáziumba járt. Itt gépírást, latint tanult, valamint kibontakoztatta irodalmi tehetségét és szónoki képességeit. Hatodik osztályos korában megnyerte az iskolai novellaíró versenyt, első verseit és prózáját publikálták, és megválasztották az önképzőkör elnökének.
16 évesen, Otto Herman és Bíró Lajos tudományos munkáitól inspirálva, elhatározta, hogy trópusi zoológus lesz, ami meghatározta jövőjét. 17 évesen elindult első expedíciójára a Sas-hegy környékén. Az 1930–1934 között elért eredményeit doktorija során dolgozta fel, ami az első magyar állattani munkaként szolgált.
A gimnázium befejezése után a Pázmány Péter Királyi Egyetem földrajz- és természettudományi karán tanult tovább. 1935-ben zoológiai doktori fokozatot szerzett, és megírta első könyvét „A Sashegy pókfaunája” címmel, amelyben 1930-ban megkezdett, négyéves kutatásait ismertette. Érdemes megjegyezni, hogy ezt a könyvet a mai napig használják a kutatók.
Tudományos tevékenység, expedíciók világszerte
János pályafutását 1937-ben kezdte meg a zoológia és zoogeográfia tanszéken, Endre Dudich professzor vezetése alatt. Először gyakornok, később oktatási asszisztens, majd docens lett.
1944-ben otthagyta az egyetemet, hogy az MTA-ban folytassa munkáját. 1951-ben ismét visszatért az egyetemre tudományos munkatársként, és a talajzoológiai szak megalapítói között szerepelt. 1952-ben a biológiai tudományok kandidátusa, két évvel később doktora lett, és 1965-ben professzori kinevezést kapott. 1953-ban jelent meg alapvető munkája, „A zoocönológia alapjai”.
János az ökológia tantárgy alapítója lett, és folyamatosan felhívta a figyelmet a Föld fontos környezeti problémáira. Ő volt az első, aki Magyarországon egyetemi hallgatóknak beszélt arról, hogy az oxigéndús légkör fejlődése az abiotikus és biotikus evolúciótól függ, valamint a kontinentális migrációk ökológiai hatásáról és zoológiai bizonyítékairól.
1963-ban teljesült gyermekkori álma, amikor az UNESCO támogatásával egy afrikai zoológiai expedíció vezetőjeként eljutott a trópusokra. Az elkövetkező évtizedekben közel 40 expedíciót vezetett Dél-Amerikába, Új-Guineába, Ausztráliába, az utolsó pedig 2001-ben zajlott. Összesen mintegy 6 évet töltött a trópusokon. Kutatásai fő területe az afrikai szavannák és esőerdők kevéssé ismert talajfaunája volt.
A tudós az elsők között volt, aki 1971-ben beszélt a globális felmelegedés veszélyeiről. Expedíciói során, a pusztuló trópusi erdőket kutatva felismerte a kialakuló ökológiai válság jeleit. Minden tőle telhetőt megtett a védelmükért.
A tudós 2002. augusztus 15-én, 90 éves korában elhunyt. A tudomány és a környezetvédelem terén nyújtott felbecsülhetetlen hozzájárulásáért János Balogh számos elismerést kapott, köztük a Kossuth- és a Széchenyi-díjat, valamint a Magyar Köztársasági Keresztet.