Herman Ottó – a 19. század magyar polihisztora, önképzett zoológus, néprajzi gyűjtő, publicista és politikus. Neve ma is ismerősen cseng az ornitológusok és a magyar vizek vadonjával foglalkozók körében – írja a budapest.name.
Nagy próbatételek
A jövő zoológusa 1835-ben született Breznó városában (Szlovákia) egy sokgyermekes családban. Édesapja, Károly amatőr ornitológus és gyűjtő volt, aki megismertette fiát a természettel, és szeretetére nevelte. Ottó napokat töltött az erdőben, egyszer azonban súlyosan megfázott, és betegség következtében halláskárosodást szenvedett, ami későbbi életét jelentősen megnehezítette.
1847-ben a Herman család Alsóhamorba költözött, egy bányásztelepülésre Miskolc közelében. Ottó a helyi evangélikus iskolába járt, de hamar abbahagyta a tanulást, és lakatossegédként kezdett dolgozni, majd a Krompachy gépgyárba került.
1853-ban Bécsbe utazott, hogy mérnöki tanulmányokat folytasson, de 1854-ben édesapja halála miatt nem volt, aki fizette volna tanulmányait. Három évig gépészként dolgozott Bécsben, és szabadidejének nagy részét a Természettudományi Múzeumban töltötte. Itt egy svájci tudós felfigyelt rajzok iránti tehetségére, és meghívta, hogy műszaki rajzokat készítsen zoológiai és botanikai tanulmányokhoz.
1857-ben Ottót behívták a seregbe, de nem jelent meg. Ennek következményeként tizenkét év katonai szolgálatra ítélték. Jó magaviseletéért őrmesteri rangot kapott, és szép írása révén hamarosan írnok lett. 1861-ben leszerelt, majd 1863-ban Brassai Sámuel meghívta Kolozsvárra, hogy segítsen neki a Transzilvániai Múzeum Egyesület gyűjteményének összeállításában. Ekkor publikálta első természettudományi műveit.
1872-ben Afrikába készült dolgozni, ám terve meghiúsult, így visszatért Budapestre. Trefort miniszter a Természettudományi Múzeum asszisztensévé nevezte ki, és ettől kezdve zoológiai megfigyelésekkel és gyűjtéssel foglalkozott. A következő évtizedekben bejárta a Kárpát-medencét, és publikálta az ott található fauna leírásait.
Tudományos fokozat nélküli tudós
Első jelentős tanulmánya a vándorsólyomról készült, majd egy alapos munkát írt a pókháló szövésének művészetéről. Bár nem rendelkezett tudományos fokozattal, már elismert és tisztelt tudós volt. Munkáit nagy érdeklődéssel olvasták a külföldi kutatók is. Herman legfontosabb céljának tartotta, hogy embertársait a természet szeretetére nevelje. Sorra alkotta egyedi munkáit: monográfiákat házi pókokról, halakról, a halászat kultúrájáról. 1904-ben jelent meg legismertebb műve, az „A madarak hasznáról és káráról”.
Széles látókörét és nagy aktivitását jelzi, hogy barlangokat kutatott, hosszú erdei és mezei túrákat tett, ritka ásványokat gyűjtött és rendszerezett. Elsőként azonosította az újkőkori bükki ember szerszámait, és aktív tagja volt a Magyar Tudományos Akadémiának. Az 1880-as években megalapította az állatvédő társaságot, amely később Magyar Ornitológiai Központtá vált. 1895-ben megszervezett egy halászati kiállítást, amely nagy népszerűségre tett szert. 1896-ban az ő közreműködésével került sor a magyar fauna természettudományi kiállítására.
1914-ben Herman Ottó tüdőgyulladás következtében elhunyt.