A Széchenyi fürdő Budapest igazi természeti kincse, Európa legnagyobb fürdőkomplexuma. Megnyitása óta a világ minden tájáról érkező emberek kedvenc pihenő- és gyógyulóhelyévé vált, írja a budapest.name.
A fürdő építése
Az első budapesti fürdő története 1000 méter mélységben kezdődött. A világhírű bányamérnök, Zsigmondy Vilmos rájött, hogy ha elérik a megfelelő mélységet, a forrás hőjét nemcsak Budán, hanem Pesten is a felszínre lehet hozni. Vezetésével 1868 novemberében megkezdődött az artézi kút fúrása. Tíz év munka után, 1878 májusában sikerült elérni azt a réteget, amelyből 73 fokos kénes víz folyamatosan tört fel közel egy kilométeres mélységből. Károly Than elemzése szerint a víz gazdag ásványi anyagokban, savakban, sókban és kalciumban.
Az első forrás a mai Hősök terén tört a felszínre, ahol 1884-ben Ybl Miklós tervei alapján ivókutat építettek. 1881-ben a forrást bevezették egy kétemeletes fürdőbe a Nádor-szigeten. Az épület második emeletén lakóhelyiségek voltak, amelyeket „artézi fürdőknek” neveztek el, míg az első emeleten 20 különálló fürdőszoba és egy közös medence volt, amely 20-25 fő befogadására volt alkalmas. Reggel a férfiak, délután pedig a nők látogatták. Az épület mellett egy nyilvános ivókutat is felállítottak. A fürdést ajánlották ízületi gyulladás, isiász enyhítésére, míg az ivókúrákat gyomorhurut, székrekedés, máj- és vesebetegségek esetén javasolták. A fürdő első éveiben több mint 5000 látogatója volt.
A fürdő fejlesztése
A látogatók nagy száma miatt az 1880-as években új fürdőépület építése kezdődött. Ennek megtervezését Czigler Dezső vállalta el. 1884-ben bemutatta a terveit, amelyek a meglévő épület bővítését irányozták elő a gazdasági helyiségek, várótermek, öltözők, kádfürdők kialakításával.
1889-ben a hatóságok jóváhagyták a projektet, és elkülönítették a szükséges forrásokat, de az építkezés nem kezdődött el. 1895-ben a főváros elutasította az évtizedes terveket, és ismét Cziglerhez fordult egy új terv elkészítéséhez. Ezúttal azonban teljesen új épületet kellett terveznie, amelyet 1896-ban mutatott be az Országos Kiállításon.
Az építkezés 1909. március 31-én kezdődött, a tervek pedig változatlanok maradtak. A fürdő épületében 51 egyéni termálfürdőt, egy nagy medencét alakítottak ki, amelyet női és férfi részre osztottak külön bejáratokkal. Különféle kezelési módszerek is helyet kaptak, például szénsavas és elektromos fürdők, inhalációs kezelések. Az építési munkálatokat a „Marton és Szalka” cég végezte, és a munka 4 évig tartott. Az Artesian fürdők mellett elkészült az új Széchenyi fürdő, amelyet 1913. június 16-án ünnepélyesen megnyitottak. A nyitón részt vett Budapest főpolgármestere, Heltai Ferenc és polgármestere, Bárczy István. Az épület építészeti megjelenése lenyűgöző volt. József Róna bronz kentaurszobra fogadta a látogatókat a lenyűgöző kupolateremben. A szobor kialakításában a magyar művészet legjobb képviselői vettek részt. A kupolát Zsigmond Vajda üvegmozaikokkal díszítette, amelyeket Miksa Róth készített. A központi csarnokból balra a férfi, jobbra a női részhez lehetett jutni, ahol külön termálfürdők kaptak helyet négyféle meleg és hűtött termálvízzel.
A különböző hőmérsékletű vízzel töltött medencék akár 140 főt is befogadhattak. A közfürdőkben 84 hely volt. A fürdő területén masszázsszalon, fodrászat, büfé és orvosi rendelő is helyet kapott. A Hősök tere alatti forrásból érkező forró vizet a padlás tartályaiba szivattyúzták, ahonnan a termálmedencébe került. A víz hőmérsékletét és a szivattyúk működését a központi diszpécserben szabályozták.
A modern Széchenyi gyógyfürdő a Szent István-forrás vizét használja, amely a legforróbb Európában. A víz 1256 méter mélységből tör fel a medencékbe, és 77 fokos. Több mint 20 féle ásványi anyagot tartalmaz: fluoridot, vasat, brómot, jódot, mangánt. A naponta kiszivattyúzott vízmennyiség elegendő több fürdő folyamatos működéséhez.